Az újlipótvárosi Phoenix-ház (mely a másik irányból nézve rejtélyes módon Turul-ház) jókora épület. Egy egész háztömböt tesz ki, Bächer Iván pedig egy teljes cikket szánt neki egyszer a Népszabadságban. Azt írja "ez egy jó ház", pedig inkább Klapanciusznak van igaza, hogy kívülről nézve ormótlan ingatlanfejlesztés a húszas évek végéről, amely ötvözi a giccset a birodalmak sivárságával és elnagyoltságával. De egyrészt a giccsért is tudunk lelkesedni, másrészt tagadhatatlan: a belső udvara tele van szerethető részletekkel. A kertje pedig... Nos ahogy Bächer írja:
A Phönix-ház legnagyobb kincse, persze, a kert.
A többi újlipótvárosi tömb is kertet rejt magában, de az föl van szabdalva áthághatatlan kerítésekkel apróra, hiába lehetne gyönyörű park mindegyikben, akár szebb is, mint ez itt.
De ez egy ház, egy kerttel, aminek közepén még látszik az egykori szökőkút nyoma, ha tetejéről a szobrot már el is sétáltatta a valami csibészben manifesztálódó mellékvihara a történelemnek.
De a hatalmas platánok enyhet adnak, a rigófütty feledteti a Pannónia utcán hömpölygő kocsisor zaját; délutánonként kiülnek a padokra az öregek; nyugalom van, béke, csend.
Élveztük mi is...
